Dinoszaurusz léptek vs mellkorrekció

Amikor első kisbabámat vártam, izgalommal és olykor rácsodálkozva figyeltem testem változásait. A legjobban mindkétszer középidőben, éreztem magam. Ez már az az időszak volt. amikor a rosszullétek elmúltak, újra energikus lettem, és a pocakom sem volt még akkora, hogy a pihenésben, a mozgásban vagy akár a vezetésben akadályozzon. A harmadik trimeszter vége felé viszont már türelmetlen voltam, hatalmasnak éreztem magam és gyakran viccelődtem azzal, hogy ilyen lépteket amilyeneket produkálok, csak a Jurassic Parkban látni. Tényleg dinoszaurusznak éreztem magam olykor, nem tudtam önállóan lábujjkörmöt lakkozni, felállni a kanapéról, de még a cipőmet felhúzni sem.

De tudom, hogy mi, nők, néha vagyunk így ezzel. Nem mindenkinek zaba-orgiákból és babaholmi vásárlásból álló rózsaszín vattacukor a terhesség, és a szülés utáni állapotok is sokunkat lestrapálják.

A fejés, szoptatás különösen megviseli a melleket és egyre több hölgy fordul plasztikai sebészetekhez, hogy korrigáltassa azokat. Ilyen beavatkozás a budapesti székhelyű Kelemed Plasztikai Sebészetnél is elérhető, melynek vezetője Dr. Kelemen Ottó Plasztikai sebész főorvos. Nemcsak mellnagyobbítás vagy mellkorrekció, de szinte bármely testrészt érintő plasztika és arcfiatalító kezelés is elérhető magánpraxisában.

Honlapján, az info.plasztika.hu-n is találhatunk egy érdekes és információdús leírást arról, hogyan és miképpen változnak meg a mellek a terhesség és a tejtermelés, szoptatás hatására. Változhat a mell nagysága, formája, helyzete, szimmetriája, de a bőr, a bőr alatti kötőszövetek és az azt összekötő szalagok helyzete is. Az anyukák gyakran kérnek mellfelvarrást vagy mellfelvarrást egyidejű mellnagyobbítással. Mellplasztika csak a szoptatás befejezését követő 6 hónapon túl kérhető, hiszen időt kell hagyni a szervezetnek a regenerálódásra, de ez a hason végzett beavatkozásokra is igaz.

Ha érdeklődünk ilyen jellegű beavatkozás iránt, nem kell mást tennünk, mint megtenni az első lépéseket a kapcsolatfelvételhez. Telefonszám és e-mail cím is van a honlapon, de a legkézenfekvőbb megoldás a konzultációs adatlapot kitölteni. Itt a nevünk és a telefonszámunk mellett néhány más adat megadására van szükség, mint például az e-mail cím, esetleg a Skype elérhetőség. Valamint, néhány sorban összefoglalhatjuk, hogy mely beavatkozás iránt érdeklődünk és van -e egyéb olyan dolog, melyről információt szeretnénk kérni. Ezen felül kiválaszthatjuk a megfelelő helyszínt és az alkalmas időpontot.

Konzultáció több városban, több helyszínen

Konzultáció budapesti és pécsi helyszínen történik, ahol a járóbeteg-ellátás keretei között végezhető ellátás is megvalósul. A komolyabb, altatásban végzett beavatkozások helyszíne az Art Medic magánklinika, mely szintén Budapesten a második kerületben található.  Az első konzultáció alkalmával egy rendkívül alapos, komplex kivizsgálást végeznek el. Felmérik a mellek állapotát, az okokat, amik az elváltozásokat okozták. Ezeken kívül megnézik a páciens egyéni alkati adottságait.

A plasztikai beavatkozások előtt is, mint minden nagyműtét előtt, kötelező vizsgálatok vannak. 35 év felett szükséges a mammográfia, a röntgen és az ultrahangvizsgálat is. 30 éves kor alatt elegendő az ultrahangvizsgálat is, ámbár, ha ott valami rendellenességet találnak, azt is mammográfiai kivizsgálás fogja követni.

Szükséges még a „nagylabor” vagyis a vér- és vizeletvizsgálat, vércsoport meghatározás és ellenanyagszűrés, mellkasröntgen, nőgyógyászati szűrővizsgálat és EKG is. A beavatkozást gondos és részletes tervezés előzi meg, mely kiterjed az implantátumok típusára, alakjára és anyagára, beültetésének módjára. Tájékoztatják a pácienst a műtét utáni teendőkről, a lehetséges szövődményekről és a felépülés idejéről. Mellnagyobbítást kizárólag altatásban végeznek, az operáció időtartama 2-3 óra. A teljes gyógyulás 8-12 hét alatt következik be.

Ha szükségünk van még egyéb információkra a mellnagyobbítás kapcsán, bátran keressük fel a plasztika.info.hu honlapot. Itt részletes tájékoztatót és meggyőző fotókat is találunk a beavatkozásról.